Félelem

Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass! Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?

Nem áll módomban ismételten siránkozni, jó természetes jelenlegi helyzetemben, hogy ez a téma foglalkoztat a legjobban, mivel én így dolgozom fel az egészet, de most ennek a bejegyzésnek nem ez lenne a lényege. Ha elveszítünk valakit, az maradandó. Figyelmeztet, hogy milyen fájdalmak érhetnek. Csak kicsit lépj ki a saját világodból miközben ezt olvasod és képzeld bele magad egy picikét a helyembe.

Reggel csörög az óra, méghozzá Cat Stevens - Wild world című számát duruzsolja a füledbe és te újra meg újra rányomsz a szundi gombra, amíg meg nem unod. Lehúzod a telefont és rámész arra, hogy 'elvetés', közben pedig agyalsz azon, hogy miféle balfasznak jutott az eszébe az, hogy 'elvetés'. Hozzáteszem megjegyzésként, hogy még mindig fekszel az ágyban és csak nézed a plafont. 

A bámészkodás után, amit megunsz az első pillanatban eszedbe jut, hogy ma végre kellene tenned valami hasznosat, így hát elhatározod, hogy igenis bebizonyítod a világnak, hogy képes vagy rá. Elkészíted a kávédat, hozzá a pirítóst, beleolvasol az újságba és rájössz, hogy számodra semmiféle hasznos információt nem tartalmaz. Ebben a pillanatban döbbensz rá arra is, hogy igazából nincsen mit tenned és a nem is olyan régen tett elhatározásod máris romokban. Pontosan haszontalannak érzed magadat és folyamatosan eltöprengsz azon, hogy mi lehetne a legjobb, amit tehetnél, hogy reggel mikor felébredsz végre ne ez az érzés kerítsen a hatalmába.
Már a szobádban vagy ülsz a géped előtt....Mindeközben pedig hallgasd végig az embereket, akik úgy gondolják, hogy nekik van a világon a legnagyobb bajuk és pont te vagy az, aki meg tudja azt oldani. Szíved mélyén legszívesebben ilyenkor mindenkit elküldenél melegebb éghajlatra, azonban nem teszed meg, mert legalább megbújhatsz ezek mögött az emberek mögött és nem kell a saját kis világoddal foglalkoznod. Tehát neki látsz és megkeresed a lehető legjobb és legkifizetődőbb megoldást mindenki számára...
Nagyobbat nem is tévedhettél volna. Azt hiszed, elég lesz mosolyognod meg bólogatnod, úgy csinálni, mintha minden rendben lenne. Van egy terved. Meg akarsz változni, új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom nélkül. De ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok veled maradnak. Követnek. Nem tudsz megszökni előlük, bármennyire is szeretnél. Csak azt teheted, hogy felkészülsz a jóra, hogy amikor az megtalál, megragadod, mert szükséged van rá. Szükségem van rá.

A mindennapjaid elkezdenek egyhangúvá válni és már te is elhiszed magadról, hogy az vagy. De ennek ellenére a monotonítást megszokod és elhiteted mindenkivel, hogy minden rendben veled. Mosolyogsz, mert ezt várja el a környezeted, de legbelül tudod, hogy minden apróság képes téged felemészteni, még akkor is, ha mások nem így gondolják.